Nagyjából 3 hete vásároltunk új gyerekülést, mivel a korábbi köztudottan nagy utálatnak örvendett Julcsi részéről, meg hát ki is nőtte. Minden reményünket az új ülőkébe vetettük és gondoltuk, hogy ebben minden másképp lesz! Nem kell már a megszokott 20 km-es táv alatt azon izgulni, hogy vajon anya kiadós műsorozása alatt mikor törik el a mécses. Bármit tettünk akkoriban, az autóutak mindig feszültek voltak, nyűglődősek, sírósak - fárasztóak mindenki számára.
Mondjuk, amióta Szentiéktől kaptunk egy rakás CD-t különféle Gryllus dalokkal, azóta kicsit javult a helyzet. Az "Egyedem-begyedem, ragya van kegyeden" mondókára abba hagyta bébi a sírást és hegyezte a fülét, honnan jönnek a hangok, a rímek. Aztán meg beújítottunk az új üléssel - az egész család rágta a körmét, mit fog szólni a kisasszony az új trónushoz. Úgy tűnt, bevált. Főleg, hogy minden beültetés előtt csicseregjük, hogy "Hej, milyen szép kis székecske van itt, biztos nagyon jó lehet benne ülni!" De mondom, úgy tűnt bevált. Julcsi nagy örömmel ül bele, persze a zenét is berakjuk a lejátszóba, tutira akarunk menni.... és így történt, hogy hazafelé utazva elaludt ez a gyermek, a ház sarkánál, az utolsó kanyarban. Hát megtörtént, amit sosem gondoltuk volna.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése