Szerettem ott dolgozni. Igazából furcsa is ezt írni, hogy "dolgoztam", mert így távolról szemlélve nem érzem munkának, az ottani ténykedésem. Inkább a sok öröm maradt meg bennem, meg az egész iskola kedves hangulata, nyugodt, családias légköre, amiben Rita tanító néninek nem kis munkája volt/van. Tíz, majd kilenc szem gyermek három évfolyamon... Minden pedagógus álma. Persze tudom, emlékszem, hogy itt is voltak nehézségek, de nagyon számított, hogy itt van egymásra odafigyelés a gyerekek részéről is, itt lehetett a gyengébbekkel kicsit jobban törődni, a szárnyalókat távolabb röptetni. Zengővárkonyban az iskolában Közösség van.
Közéjük mentünk tegnap Julcsival. És amilyenek ők, a kis várkonyi iskolások, már szaladtak szembe velünk az utcán, ahogy megláttak a túloldalról, aztán örömködtek a gyermeknek, én meg álmélkodtam, hogy mekkorára nőttek az egykori kis pöttömkéim (hiába, unalmas felnőtt lettem). Petike pedig saját készítésű ajándékot készített és a nagyija még virágot is küldött, Kittike kagylókat válogatott... Erre nincsenek is szavak. Ez a végtelen kedvesség. Ez nekik így természetes.
Aztán beszélgettünk Ritával, miközben Julcsi felfedezte a terepet és hagyta, hogy az iskolások körbevezessék a tanteremben. Julcsinak tetszett ez a gardírozás, különösen Ricsivel és Vanesszával találták meg a közös hangot. Velük rajzolgatott is a leány, ezt örökítette meg az anyakatinéni.
Amikor Julcsi egyszer csak határozott mozdulattal felemelte a karját, előre mutatott és annyit mondott erőteljesen, hogy: - "KA", én kerestem, hol lehet itt kanál, kukac, kulcs, korlát, sapka miegymás... Vani rögtön értette, hogy Julcsi a táblára lógatott kis katicabogarat szúrta ki a távolból. Én elolvadtam, hogy Vani ennyiből is... de Vani ilyen, ő érti/érzi a rezdüléseket is. :)
Istvánka pedig megkérdezte, hogy én akkor most mit dolgozok és hol... Hát elmeséltem, hogy nekem most ez a csecsemő a munkaadóm, vele vagyok otthon. A válasz: - Ja, akkor te most táppénzen vagy?:)
Jó dumákban nem volt hiány itt sosem. Meg mély nyomot hagyó emlékekben sem. Három és fél éve Miklós napján írtam az alábbi levelet a baráti levelezőlistánkra a várkonyi iskolásokról. Bemásolom most ide, hogy érzékeljétek a levél alapján még az akkor friss élményeket, hogy mit is akarok veletek megértetni. (Nagy bánatomra képeket nem tudok csatolni, pedig az lenne az igazi.)
Itt a levélrészlet 2007.12.06-ról:"Zengővárkonyban kezdek minden reggel, ahol öt kis elsőst tanítok, de van még kettő másodikos és négy harmadikos. Ennyi gyerek van összesen. :)
Ma megvártunk minden kisdiákot, míg beérkeznek az iskolába, és csak akkor nyitottunk be a terembe, hátha a Mikulás hozott valami ajándékot...
Benyitottunk és láss csodát, minden asztalon ott virított egy csomagocska egy mikulássapkával letakarva. A törpék teljesen odavoltak és a sipkát rögtön felhúzták, és abban bohóckodtak egész délelőtt. Andriska mutatta a saját sapiját:
- Nézd, Kati néni, milyen szép fehét bimbó van a végén!
(a mikulássapka bojtjára gondolt :))
Aztán megint egy feledhetetlen örömforrás volt, amikor az elsősökkel átmentünk a németes terembe .
Buksijukon a friss ajándék. A szép fehér "bimbóval ellátott" mikulássapiban úgy néztek ki, mint valami manóhadsereg, és nagyon büszkén viselték.
Mikulást szineztünk, majd kivágtuk, majd összeragasztottuk, szóval kicsit barkácsoltunk és közben mentek a háttérben a német Nikolaus- meg karácsonyi dalok, nagyon klassz kis feldolgozásban, hangszerelésben.
A gyerekek is vevők voltak rá, nagyon békésen szineztek, vagdostak. Felcsendült az a dalocska is, amelyet már ismertek ők is.
"Lasst uns froh und munter sein..."
Cukik voltak, énekelték a kazattán szóló gyerekekkel együtt.
Közben befejezték a barkácsolást. Felálltunk, hogy eltáncoljuk a nótára tanult kis koreográfiánkat, aztán vissza kellett pörgetni.
És képzeljétek el, hogy ezek a kis bimbóbojtos manósapkás törpenépek átváltottak frísztájldenszre, és ott repkedtek a parkettán össze meg vissza, mintha szárnyaik lettek volna! Pörögtek, fordultak, de olyan békésen, egymásra figyelve, és közben a mozgás, a zene és az önkifejezés élményében elmerülve, hogy miután teljesen elolvadtam a látványtól, én is beálltam közéjük és repkedtem. Csudajó érzés volt! :) "
