Már az első napokban látszott, hogy az újszülött kis vakaréknak elég "hajlékony" a lába - vagyis, hogy teljesen befelé hajlik a lábfeje. De őszintén szólva, nem ez volt a legnagyobb gondom akkoriban... Meg hát, azt gondoltam, ha ez igazán baj, akkor a kórházban csak mondanak majd valamit erről. Nem mondtak.
Öthetesen elmentünk a kötelező ortopédiai vizsgálatra. Ott kiderült, hogy a méhen belüli kényszertartás miatt - kevés helye volt az óriásbébi minilábacskáinak - "sarlólába" alakult ki a Gyermeknek. Vagyis olyan szép sarló formában kanyarodik befelé a lábfeje. Tornáztatást javasolt, vagyis simogassuk a külső lábfejeket, nyomogassuk kifelé a talpéleket, hogy kifelé álljanak a lábacskák. Simogattuk hát, amikor eszünkbe jutott.
Négy hónaposan jött el a kontroll ideje. Az ortopédus futószalagján végre sorra kerültünk. A doki hamar megállapította, hogy a "Bebax szandál" viselése nélkülözhetetlen lesz, mert a Gyermek lábán bár érződik, hogy tornáztattuk, tehát nem mereven sarló, de mégiscsak sarló. Bebax szandál?! Hát ez nekünk bebaxott..- gondoltuk magunkban.
A B
ebax szandál "csodás" műszer. Be kell állítani a talpazatán, hogy milyen fokban és merre álljon a picinyke lábacska. Eme tiszteletteljes feladat Apára hárult. Elég bizarr érzés, hogy gyakorlatilag mi rendelkezünk arról, hogy hogyan rögzülnek a jövőben bébink talpcsontocskái. Októbertől januárig elég rendesen hordtuk. Ez azt jelenti, hogyha nem felejtettük el ráadni, akkor hordta. Hamarosan már csak napközben adtuk rá, mert szegény kis bébink eléggé beleizzadt a 24 órás viselés alatt. Nem kívántuk neki a non-stop dunsztot, ezért úgy döntöttünk, éjjel nem kell hordania.
Januárban izgalommal telve visszamentünk a dokihoz, aki fél perc alatt lerendezett minket, hogy minden oké, nem lesz gond, de azért továbbra is hordjuk a kis mamuszt. Bálinttal kimentünk a rövid vizit után és csak forgattuk a szemünket, merthogy meg sem nézte közelről, csak az íróasztalnál ülve rendelkezett. Persze jó hírt mondott, de azért jobban esett volna, hitelesebbnek tűnt volna, ha meg is vizsgálja a lábacskát és nem csak félvállról kiadja az ukászt.
Egy barátnőm kislányának a lábával hasonló volt helyzet. Ők másik dokihoz jártak és egész más "kezelésről" számoltak be. Az ő dokijuk ajánlott nekik egy pécsi gyógytornászt, akivel rendbe jöttek Panni lábikói is. Így jutottunk el mi is Szilviához február elején.
Szilvia rögtön egy teljes órát szentelt Julcsira meg a talpacskáira, figyelgette, mi a gond, van-e gond, hogyan alakítható a lábak helyzete. Mást ő sem mondott, mint a doki. Megnyugtatott bennünket, hogy nincsen nagy probléma, tornával teljesen helyre hozható. Az ő válaszát mégis jobban el tudtam fogadni, miután azt láttam, hogy ő tényleg alaposan szemrevételezte a bébi lépőit. Mondott néhány tornagyakorlatot, amivel otthon is tudunk korrigálni, és visszahívott még pár alkalommal.
Érdekes volt, hogy Julcsi az első Szilviás találkozás után kezdett el mászni, majd nagyon hamar felállni. Ekkorra a Bebaxot már nem viseltük sem éjjel, sem nappal, hiszen állni nem lehet benne.
Liliputi puhatalpú cipőt kapott, ami a mai szakértők szerint a legegészségesebb a fejlődő gyerekláb számára, mert szinte olyan, mintha mezítláb lenne benne.
Mostanra meg már jár a Julcsigyerek, szántja az aszfaltot, a kavicságyat a füvet. Erre muszáj volt egy strapabíró szandálkát beszereznünk. Jó lenne azt mondani, hogy 6500 Ft-ért bevállt, de úgy tűnik, hogy bébink lába az utóbbi másfél hétben nőtt egy nagyot és a lábujjacskák kezdenek kikandikálnia szandiból, pedig úgy volt kalkulálva, hogy egész nyáron ebben tipeg majd...
És hogy mi lett a Bebax-szal? Bent van a fiók aljában. Majd megmutatjuk Julcsinak, ha nagyobb lesz, hogy neki bizony már 4 hónaposan ilyen tuti cipője volt, amit némelyek korcsolyának, szteppcipőnek meg járást elősegítő cipőnek (?!) gondoltak...
