Julcsi, ha beteg

Sziasztok Olvasók, Bekukkantók...

Kicsit elmaradtam a bejegyzésekkel, ennek több oka is van. Először szabadságon voltam, majd betegápoló lettem.

A négynapos ünnepen végre találkoztunk sok baráttal és azok gyerkőceivel, amit a bébi is nagyon élvezett, meg mi is. Hangababa, Sári és Samu, Pannika, no és persze az unokatesó Barnus. Jókat játszottunk, beszélgettünk, de amikor Julcsival hétfőn Pannikáéknál voltunk, Julcsi olyat tett, amit még soha. Az örök vigyor-bugyor Julcsi Panni apukáját megpillantva a félelem jeleit kezdte mutatni. Igaz, hogy Attila nagy és szakállas és szemüveges és még hosszú a haja is, de azért nem olyan félelmetes, amilyennek bébink akkor megítélte. Szegény Attila nem is mert velünk egy szobában tartózkodni, mert különben a gyermek vinnyogások közepette közelített az ajtóhoz, erősen kapaszkodva jó édesanyjába... Meglepődtünk. Ez akkor már a "szepa"?

Másnapra még nyűgösebbé vált Julcsi, s a Marciékkal betervezett kirándulást le is kellett mondanunk, mert az előző esti hőemelkedésből másnap délre láz lett. Első lázas első gyerekes szülőkként talán természetes volt az aggodalmunk. Fura volt a bébi, mert semmi sem volt jó neki, de egyik percben nyűgösen hisztizett, másik pillanatban hangosan kacagott, jutalmazva a szülői igyekezetet, de aztán megint mindent romba döntött egy következő bömbihullám. Ja, és persze a lázcsillapító végbélkúpról ne is ejtsek szót... annak a beadása első lázas első gyerekes szülőként... hajjajj...

Ennél jobb már csak az ezt a napot követő éjszaka volt. Négy nap pihenés után ugyebár kipihenten illik másnap munkába menni - szegény apánál nem így volt. Bébit letettük, mondjuk korábban, ahogy az utóbbi időben tudtuk. De éjszaka érződött, hogy a kis teste egyre forróbb, és ő is egyre nyugtalanabbul aludt, végül fel is ébredt s nem tudott visszaaludni. Az éjszakai kómában lázmérés mellett döntöttünk éjjel egy órakor. Ezt még csak tűrte (38, 8), de az utána következő kúpozás nem volt a kedvence. Sírt. Bőgött, pityergett, itatta az egereket, jajongott... s aztán ezeket variálta. Vígasztalhatatlan volt szegény. Mi meg félkómásan, kótyagosan járkáltunk vele fel-alá a lakásban, de használható ötletünk nem volt. S ez így ment éjjel háromig, akkorra már elfáradt szegényke, elaludt és le is tudtam tenni. Azt hittük, innen jöhet a rendes alvás, de Bálinttal nem tudtunk szundítani, annyira fel voltunk spannolva az elmúlt órák készenlétiségétől és tehetetlenségétől. Aztán mire éppen lehúnytuk volna a szemünk, úgy fél négy tájékában, a bébi ismét rázendített, megnyugtatni újfent nem lehetett. Megint járkáltunk a lakásban, végül fél öt felé a "Röf-röf Malac" kukucskálása a házikóból kizökkentette a bébit és csillapította a szűnni nem akaró zokogást. Ledőltünk a kanapéra és onnan egy teljes órát tudtunk pihenni, amíg apa ébresztője meg nem szólalt...

Azóta megtudtuk, hogy Julcsinak vírusos torokgyulladása volt. Innentől már érthető az éjszakai nyűglődés is, ha gombóc van a torkában és nem tud nyelni és nagyon fáj is, s gondolom a lázas állapotban ez a fájdalom még inkább erősödik. A doktornő nem adott semmi gyógyszert, csak láz - és fájdalomcsillapítást javasolt - s mint megtudtuk az új "hitvallás" szerint 39 C alatt nem kell lázat csillapítani... Azért a bébi állapotát látva én jobbnak láttam a 38,3-at lejjebb nyomni. S a beteg állapot mellé járó hasmenést reszelt almával, sárgarépás rizsitallal kezeltük, valamint gyakori szopit ajánlott. Ezzel nem is volt gond, mert Julcsi óránként kéredzkedett mellre az elmúlt pár napban.

Ma már jobban vagyunk. Julcsi újra jókedélyű és ez mindennél többet ér. Újra hangosan kurjongat, ha tetszik neki valami és mosolyog a világra, kúszik, mászik a bútorok között, felfedezi a környezetét. Kerek a világ.