A pelenkázásról

... semmi jót nem tudok mondani. Julcsi szerintem szívesen hordaná egész nap az éjszaka ötkilósra duzzadt kis csomagot a popóján. De már lassan ott tartunk, hogy én sem bánnám, ha abban lenne egész nap, mert akkor sok-sok sírást és küzdelmet spórolnánk meg magunknak.

Kiskorában (3-4 hós koráig) még hidegen tűrte a peluscserét. Aztán hat hónapos korában váltottunk mosható pelenkára, én abban az időben még nem vettem észre nagy változást, talán annyi a különbség, hogy a moshatót kicsit tovább igazgatom rajta. Igaz, akkoriban már néha kellett adni a csere idejére valami elterelő eszközt, ami lefoglalta a figyelmét. Mára viszont ott tartunk, hogy csuklóból dobálja arrébb a csörgőt, könyvet, plüssállatot, kenőcsös tégelyt, popsitörlőt és bármit, amit a kezébe adok, hogy feledtesse vele ezeket a megrázkódtatással járó pillanatokat. Mire kettőt pislogok már lepördült a pelenkázóról (amit nem csak biztonsági okokból a szőnyegen tartunk ilyenkor) és meztelen popsival négykézláb menekül a szőnyegen, közben hangosan rimánkodik, hogy "nyennyenyennyem".

"Tragédia, tragédia!"- sóhajt fel bennem a Lauer-felem :) - főleg, hogy az emésztése elég tempós, egy nap három kakaládé is befigyel, és hát emellett még legalább kétszer kell váltani.
Teljesen tanácstalan vagyok, hogyan lehetne a pelenkacserét elviselhetőbbé tenni mindenki számára?

A kép a "boldog békeidőkben" készült, amikor Julcsi négy hónapos volt. Azért a szemében már ott bújkál a vészjósló előrejelzés, miszerint lesz ez még másképp is...