Miénk itt a játszótér

Bizony-bizony. Újabb állomáshoz érkeztünk: Julcsi játszótérre jár.

Na, jó. Mondjuk úgy, hogy Julcsit játszótérre visszük. Ahogy közelítünk a színes játékokkal megrakott, gyerekzsivalytól hangos placc felé, Julcsi már erőteljesen lobog karjával, lábával és hangosan sikongat hozzá, ezzel jelezve óriási boldogságát, hogy közeledünk a játszótérhez.

Ki a kendőből, Anya kisebb hezitálása után le a földre és Julcsigyerek már szántja is fel a kavicságyat. Anya gondolja, hogy egy kis hintázás biztos örömet okoz csemetéjének. Ez három percig valóban így is van, de aztán rájön a bébi, hogy a hintából nem tudja olyan jól megfigyelni a többi gyerek hancúrozását. Ki a hintából karba. Odaállunk a csúszda mellé, és Julcsi minden gyerek minden csúszását hangos ovációval üdvözli - a gyerekek nem kis örömére, akik büszkék arra, hogy ügyes csúszásaikkal ilyen hamar ilyen lelkes rajongót szereztek.

Amikor a csúszda kiürül, mi is csúszunk néhányat, de csak úgy "lájtosan", hogy Anya végig fogja bébit, de a siker így sem marad el. A csúszda bejön. De már tekintgetünk is jobbra-balra, merre lehet még gyerekeket szemlézni...

Szóval, Julcsi nagyon élvezi a játszóteret. De egyelőre nem is a játékok kipróbálása teszi boldoggá, hanem az, hogy itt benne van a "nagy egészben", ő is részese ennek a közös mókának, végre benne vagyunk a körforgásban. :)